A kutyák és Én….
Kicsi gyerekkorom óta az állatok „szerelmese” vagyok. Óvodásként minden nyarat a nagypapámnál töltöttünk a testvéremmel. Igazi állatparadicsom volt ott. Baromfik, (tyúkok, libák, kacsák stb.), disznók, lovak, sőt még marhák is lakói voltak az udvarnak. Csak a kutya hiányzott.
Elmúltam 10 éves, mire a szüleim rábólintottak és meglepetésként hazahoztak egy 4 éves keverék kan kutyust, akit a gazdája nagyon rossz körülmények között tartott. Legénynek hívták.
Határtalanul boldog voltam. Akkoriban még a vidéken most is szokásos módon, láncra kötve tartottuk Legényt – annál is inkább, mert nem volt kerítésünk. Őt ez nem zavarta. Minden nap nagyokat sétáltunk. Gyakran kikísérte édesapámat a szőlőhegyre, amikor metszeni vagy kapálni ment. Békés, nyugodt élete volt, míg végül egy makacs és gyógyíthatatlan bőrbetegség miatt 14 évesen el kellett altatni.
Hamarosan új kiskutya került a házhoz. Topi. Később őt még két kutya követte. Tanulmányaim befejezése után egy vidéki községben kezdtem el tanárként dolgozni. Nem tarthattam a szolgálati lakásban kutyát, így Teo, a házimacska töltötte be ezt az űrt az életemben.
32 évesen ismerkedtem meg volt férjemmel, akin keresztül igazi részesévé váltam a „kutyás” társadalomnak. A magyar pásztorkutyák levettek a lábamról. Különösen a pumi. Cserge volt az első olyan kutyám, akit születésétől fogva neveltem és tanítgattam. Kezdetben többet tanultam tőle, mint amennyit én taníthattam neki.
Apránként – részben saját tapasztalatokat gyűjtve, részben a kutyás barátok elbeszélései alapján – egyre mélyebben „beleástam” magam ebbe a különös világba.
2006-ban beálltam a tenyésztők sorába és Árkosligeti Kócos Csergével megalapítottuk a Kárpáti-Kerítő Kennelt. Amikor erre az elhatározásra jutottunk párommal, még nem tudtuk, hogy milyen nagy fába vágtuk a fejszénket.
A tenyésztés nem egyszerű dolog. Hosszú évek, évtizedek kellenek ahhoz, hogy kialakíthassuk azt a vérvonalat, amely leginkább megfelel saját elképzeléseinknek és a fajtával szemben támasztott küllemi és jellembeli követelményeknek.
Részben tudatosan, az öröklés genetikai alapjaira támaszkodva, részben pedig kísérleti jelleggel – hiszen valamennyi pumi kutyánk elég kalandos körülmények között került hozzánk, inkább a véletlennek mintsem a tudatos választásnak köszönhetően - a meglévő szukákra és kanokra építve kezdtük el a tenyésztést.
Cserge ma már nyugdíjasként élvezi az életet a folyamatosan bővülő CSALÁDban. Jelenleg 5 kutya, Cserge, Dzsigit, Puszta, Táltos és Tisza őrzi a portát, ahol birkák és kecskék legelésznek néhány baromfi társaságában.
|
 |
|
