A túlélő…

2022. november 3-án, ebben az évben már másodszor léptük át az állatorvosi rendelő küszöbét azzal a fájó döntéssel, hogy el kell búcsúznunk családunk újabb tagjától, ez alkalommal Mazsolától. Szeptember 29-én lépett 12. életévébe. Ha 11 évvel ezelőtt valaki azt jósolja, hogy több mint 10 évig lesz velünk, igencsak kétkedve fogadtuk volna a jóslatot.

..De Mazsola igazi túlélő volt. Öten voltak testvérek. Ő ..volt a legkisebb az alomban. Nem nálunk születtek, ..hanem egy korábbi alomból eladott szukától. 4 hetesek voltak, amikor elmentünk megnézni a kölyköket. Épp akkor, amikor kezdtek átállni az anyatejről a tápra. Rögtön látszott, hogy valami nincs rendben vele. Az anyakutya gazdái elmesélték, hogy folyamatos és nagyon csúnya hasmenéssel küzd. Mivel a többieknek semmi baja nem volt, sejteni lehetett, hogy nem fertőzésről, hanem valamilyen egyéni problémáról van szó, ami akár a pusztulását is eredményezheti. Nem tudtunk igazán jó tanáccsal szolgálni. Kegyetlenségnek hangzik, de előző keserű tapasztalatinkból kiindulva azt javasoltuk, hogy hagyjuk a természetre a döntést. Ha megmarad, akkor keresünk neki egy szerető gazdát. Ha pedig nem elég életerős, akkor még bébiként pusztuljon el.

Először újszülöttként, a legkisebbként harcolta ki magának az életet, aztán tovább küzdött és életben maradt. 8 hetesen elhoztuk az almot. Egyikőjük visszakerült az anyja mellé, a többieket eladtuk, de Ő… Nos! Ő nálunk ragadt. Eladni nem akartuk, hiszen tisztességtelen lett volna pénzt kérni egy beteg kutyáért, odaajándékozni pedig nem mertük senkinek. Megtartottuk és folyamatos küzdelmet vívtunk a betegségével.
Az állandó hasmenés miatt egész életében nagyon gyenge és törékeny kutyus volt. Soha nem felejtem el, amikor 8 hetesen, mint az autók hátsó kalaptartóján a bólogató kutya, úgy bicsaklott a kis fejecskéje hol jobbra, hol balra, mert ahhoz sem volt elég ereje, hogy megtartsa. Elfért a kabátunk zsebében, olyan aprócska volt. De túlélte és felnőtt. Féléves korára úgy tűnt, hogy kinőtte a betegségét. 8 hónaposan ivartalanítottuk, mert tudtuk, hogy tenyészteni nem szabad vele. Pedig igazán jó kiállású, szép kiskutya lett belőle. Egy évesen visszatért a krónikus hasmenés. Olyan méreteket öltött, hogy úgy tűnt, akkor, ott ér véget az élete. Nem így történt. Az állatorvos segítségével átlendültünk a holtponton és újra megerősödött. Sajnos a betegsége miatt kimaradt nála a korai szocializáció és a falkában is utolsó volt egész életében. Éppen ezért olyan volt, mint aki láthatatlan. Ha jött hozzánk valaki, vagy a többiek között nézeteltérés adódott, ő diszkréten elvonult. Nem keveredett soha semmilyen konfliktusba. Mintha ott sem lett volna. Velünk nagyon bújós, hízelgős, kedves volt mindig. Igazi szeretetgombóc. Egyszer-egyszer megpróbálkoztunk azzal, hogy elvigyük magunkkal egy-egy kiállításra, kirándulásra, de mindig rossz vége lett. Valószínűleg a stressz miatt ilyenkor mindig előröl kellett a kezelését kezdeni. Pedig a kirándulásokat nagyon élvezte. Végül úgy döntöttünk, hogy nem erőltetjük tovább, udvari és lakáskutya lett belőle. Itthon jól érezte magát. 8 éves korára már elég magabiztos volt ahhoz, hogy előmerészkedjen a rejtekhelyéről, ha valaki jött hozzánk. De nagyon kitartónak és türelmesnek kellett ahhoz lennie annak, aki meg akarta őt simogatni. Közvetlen szomszédainkkal voltunk napi kapcsolatban. Egyedül őket fogadta el teljes egészében. Amikor elpusztult a saját kutyájuk, napközisként munkanapokon náluk volt. Ott érezte magát igazán jól. Egyedül, a falka többi tagjától távol, boldogan töltötte napjait a szomszédban. De tudta, hogy nálunk lakik. Ha hazaértünk a munkából, hangos csaholással adta tudtunkra, hogy menjünk érte, mert szeretne hazajönni. A betegsége időközönként vissza-visszatért, de már nem kellett állandóan az állatorvoshoz menni vele, mert a szervezete mindig legyőzte a kórt. Mostanáig. Több hónapig küzdött mosolyogva, csaholva, nem tudomást véve az állapotáról. De egyre csak fogyott és fogyott. Már nem tudta hasznosítani a táplálékot. Döntenünk kellett: hagyjuk, hogy szépen, lassan – szó szerint – éhen haljon, vagy megkíméljük őt ettől. Egyértelmű volt a döntés.

Biztos vagyok benne, ha nem nálunk nő fel, nem éri meg a 11. életévét. Csak azt sajnálom, hogy nem tudunk neki tartalmasabb életet biztosítani. De bízunk benne, hogy boldog volt.

Köszönet mindenkinek, aki szerette és része volt az életének.

Nyugodj békében kis Mazsola.