... Újabb kedves családtagtól kellett elbúcsúznunk… Puszta hosszú ideje betegeskedett – szerencsére fájdalmai nem voltak – így számítottunk rá, hogy hamarosan el kell köszönnünk tőle. Ez természetesen nem enyhítette a fájdalmunkat, amit a kegyes döntés meghozatala jelentett számunkra.

...Pusztát egy tenyésztő barátunk kérésére vettük magunkhoz 4 hónaposan. Eredetileg ideiglenes befogadói lettünk volna, amíg a tenyésztője nem talál neki gazdát.

...Felejthetetlen volt, amikor hazaérve kiszálltunk az autóból egy kétségbeesett kölyökkutyával, akinek cipőfűző hosszúságban csorgott a pofájából mindkét oldalon a nyál. Az ölemben utazott, igyekeztem a lehető legbarátságosabb körülményeket biztosítani számára, hogy ne legyen rossz élmény az autózás. Nem jártunk sikerrel. De ez eldöntötte a sorsát. Nem sokáig gondolkoztunk rajta, másnap mi vettük meg őt baráti áron a tenyésztőtől.

...Sok éven keresztül ő volt az a kutyánk, akinél mindig alaposan fel kellett készülnünk, ha utaztunk valahová, mert előre tudtuk, hogy hányni fog. 5 éven keresztül nagyon nagy tapasztalatra tettünk szert abban, hogy lehetőleg ne az autót kelljen takarítani egy-egy út után. No persze azért előfordultak balesetek is. De soha nem haragudtunk rá. Furcsa paradoxon, hogy mindezek ellenére imádott utazni. Minden alkalommal szinte hisztérikus örömujjongásban tört ki és ugrott az autóba, ha indultunk valahová. Ilyennek fogadtuk Őt el.

...5 éves korára megszokta az autózást és egyik pillanatról a másikra elmaradtak a kellemetlen meglepetések.

...Imádnivaló kutya volt. Gyakorlatilag úgy nőtt fel, hogy észre sem vettük, kölyökkutya van a háznál. Soha semmilyen rosszaságot nem csinált, viszont minden szavunkat leste, és azonnal ugrott, bármit kértünk tőle.

...Ha jött hozzánk valaki, Puszta rögtön a szívébe lopta magát, mert mindenkinek simogatni kellett Őt. Nem lehetett nem szeretni. Sokat tett a fajta népszerűsítése érdekében. Rengeteg bemutatón, vásárokon, különböző rendezvényeken iskolákban, óvodákban, de a kiállításokon is Ő volt a központ. Végtelen türelemmel viselte a gyerekek – néha nem mindig kellemes – reakcióit. Hagyta, hogy simogassák, játszanak vele. Nagyon barátságosan viselkedett minden emberrel. Megmagyarázhatatlan pozitív kapcsolat fűzte a bátyámhoz, akit évente csupán egy-két alkalommal látott. De ha megjelent, Puszta földön kívüli hangokat kiadva üdvözölte és mindenhová követte őt. Kapott is elég simogatást cserébe….

...Rendkívül fegyelmezett munkakutya is volt. Ösztönösen terelte a birkákat, marhákat. Felejthetetlen volt, amikor a Hortobágyon szervezett ösztönpróbán Ő volt az első, aki bement a marhák közé a karámba – ami veszélyes is lehetett, ezt más kutyáknál láthattuk, akik nem voltak elég határozottak, de Ő…. -, és azonnal tudta, mi a dolga. Pedig soha nem tanítottuk. Még a tenyésztőjét is meglepte. Ritkán látott ilyesmit, pedig terelőbíróként sok jó kutyával találkozott. Látszott, hogy velünk együtt ő is nagyon büszke Pusztára.

...Ha segítségre volt szükségünk a saját birkáinkkal kapcsolatban, tudtuk, a Pusztát kell hívnunk. De nem csak a mi kis területünkön, hanem kint a határban, a juhász barátunk hatalmas nyáját is tökéletesen kordában tartotta egyetlen kézmozdulatunkra akár 50-100 méteres távolságból is. Öröm volt nézni. Látszott rajta, hogy nagyon élvezi ezt a munkát. Kicsit sajnálom, hogy nem tudtunk többször lehetőséget teremteni számára, hogy az ösztöneit kiélhesse.

...2013-ban új kutya került a házhoz 7 hónaposan. Egy darabig nem volt probléma. Aztán az egyik székesfehérvári kiállításon, mielőtt haza indultunk volna, labdáztunk velük. Akkor vesztek össze először. Onnantól kezdve folyamatos volt a két szuka között a rivalizálás. Hol az egyik, hol a másik maradt alul. Tenyésztőként nagyon oda kellett rájuk figyelni. Ekkor vált egyértelművé, hogy a mindig kedves és kezes Puszta igazából egy rendkívül domináns pumi. Az emberekkel továbbra is nagyon barátságos maradt, de ha idegen kutya jött hozzánk, azonnal a földre szorította. Furcsa, nem várt tapasztalat volt ez számunkra.
Ettől függetlenül imádtuk őt.

...Két csodálatos alomnak adott életet. A fia, Pandúr nálunk maradt. Sajnos utána ivartalanítani kellett, mert tele lett apró cisztákkal. Lehet, hogy ez már előjele volt az öregkori betegségének, amit nagyon alázatosan viselt. Hogy miért alakulhatott ki nála a csontrák, ráadásul az arcorri részen, nem tudjuk. Miután diagnosztizálták, 3-6 hónapot jósoltak neki.
9 hónapig volt még velünk. Szerettük volna, ha egyik reggelre elalszik. De nem így történt.
A szíve még sokáig bírta volna, és bár az állatorvos szerint nem voltak fájdalmai, de az utolsó néhány hétben látványosan romlott az állapota. Amúgy is inkább nyurga, vékony testalkatú volt, de most nagyon lefogyott. Már nem tudott enni. A pofája eltorzult, és amikor egyik reggelre azt láttam, hogy vér csorog az orrából, meghoztuk a döntést. 2021. április 15-én elköszöntünk tőle és a párom elvitte őt az állatorvoshoz, utolsó útjára. Már nem örült az autózásnak, és az orvosnál sem tiltakozott. Biztosan érezte, hogy útja végére ért. Békésen távozott.

Soha nem felejtjük el! Pandúrban élsz tovább. Nyugodj békében Borzasszegi Puszta!